Excerpt: Addig örülj, amíg gyerek vagy! (Be glad that you're a child)

- Nem ülsz le? – kérdezte végül Gusztáv.
Benő végignézett a padsorokon, de nem mozdult. Még mindig sokkos volt az évnyitótól. A gyerekek közül néhányan kuncogni kezdtek, de Gusztáv leintette őket. Felült az asztala szélére, és megpaskolta maga mellett az üres helyet. Benő, mint egy alvajáró odalépett, és fél fenékkel ő is feltelepedett.
- Az a sejtésem, hogy mindannyian tele vagyunk kérdésekkel – mondta Gusztáv. – Én biztosan. Ti is?
- Mi is – zúgták a gyerekek.
- Te is? – fordult Benőhöz.
Benő csak óvatosan bólintott.
- Akkor kezdjük el valahol… az elején.
Egy pillanat alatt egy tucat kéz repült a magasba. Gusztáv rutinosan mérte fel a helyzetet, Benő idegesen pillantgatott egyikről a másikra.
- Valér? – bökött egyikükre Gusztáv
- Hány éves vagy? – kérdezte az egyik deszkás fiú.
- Huszonhat – vágta rá Benő gondolkodás nélkül. – Bocs, már huszonhét.
- Most akkor melyik?
- Huszonhét.
- Fábián?
- Miért kell hatodikba járnod velünk? – kérdezte egy komoly tekintetű kisfiú.
- Hát, elsőre nem sikerült túl jól, azt hiszem – mondta Benő.
- Megbuktál? – szólt bele jelentkezés nélkül egy kislány.
- Azt éppen nem – mondta Benő. – Csak már nem emlékszem semmire.
- Az én anyukám se tud nekem segíteni a tanulnivalóban – mondta ugyanő. – Pedig neki diplomája is van!
- Zsóka, úgy látom, te a nyáron jelentkezni felejtettél el – feddte Gusztáv a kislányt. – Fürge?
- Mikor volt a… - próbálkozott a gördeszkás kislány, akit Benő elsőre fiúnak nézett.
- Benő – segítette ki Benő.
- Köszönöm, szóval a Benő tavaly volt hatodikos?
- Dehogy, te marha – okította ki a padtársa, egy tudálékosnak tűnő leányzó -, van annak már vagy harminc éve, nem látod, hogy milyen öreg?
- Ketteske, csönd legyen! Így nem beszélünk a többiekkel – szólt rá Gusztáv.
- Inkább csak tíz – helyesbített Benő, és csodálkozott, hogy miért nem lett ingerült. – Miért vagy te Ketteske?
- Négyöke vagyok – mondta -, de mindenki Kettesnek hív.
Benő elvigyorodott, Kettes csúnyán nézett rá, mire újra elkomolyodott.
Csönd lett. Nem teljes csönd, persze, de mintha elfogytak volna a kérdések, legalábbis az első körben. Gusztáv ragadta magához a kezdeményezést.
- Mondj magadról valamit – kérte Benőt. – Hogy kicsit közelebb érezhessünk magunkhoz. – Bátorítóan mosolygott barátjára.
Benőnek remegett a térde, ránehezedett a talpára, hogy megszüntesse az állapotot.
- Hát… Benő vagyok, ezek szerint huszonhét éves. Egyedül élek, másfél szobás lakásom van a Bajcsy-Zsilinszky úton. Eddig egy nagy cégnél dolgoztam, aktákat tologattam egy irodában, és néha felvettem a telefont. Utáltam iskolába járni…
A gyerekek udvariasan nevettek.
- Most meg halálra vagyok rémülve – vallotta még meg Benő.
Újra jelentkeztek néhányan. Gusztáv várta, hogy Benő átveszi az irányítást, de nem vette.
- Zsóka? Örülök, hogy már tudsz jelentkezni.
- Állataid vannak?
- Csak a szúnyogok – mondta Benő, és halványan elvigyorodott.
- Balambér?
Balambér kövér kisfiú volt, és nehézkesen beszélt.
- Miért… laksz… egyedül? – Csaknem fél percbe került, amíg az egész kérdést kimondta.
- Hát, az én koromban az emberek jobb szeretnek külön élni a szüleiktől – mondta Benő óvatosan.
- De akkor ki ad neked enni?
- És ki mossa ki a ruháidat?
- Ki porszívózza ki a szobádat?
- Ki ellenőrzi, hogy megírtad-e a leckédet?
- Ki ápol, ha megbetegszel?
Az osztály teljesen megbolondult, és egymás szavába vágva kiabáltak be. Benő tanácstalanul nézett Gusztávra, aki viszont nagyon is nyeregben érezte magát. Csak felemelte kinyitott tenyerét, és egy pár pillanat múlva csend lett.
- Benő felnőtt ember, és tud magának főzni és mosni – mondta.
- Igazából – vörösödött el Benő - többnyire átjön anyám és segít. Mármint én is megoldanám, ha muszáj lenne – sietett hozzátenni -, de ő valahogy sokkal ügyesebb.