Excerpt: A magányos fák magasra nőnek

- Köszönöm Lili, nem kérek jelentést – fordult a tábla mellett álldogáló alacsony lányhoz -, csak a füzeteket oszd szét.
Miután minden elcsendesedett, a tanárnő ügyet sem vetve a szűnni nem akaró elégedetlenségre, hátat fordított az osztálynak, krétát ragadott és írni kezdett:

Választható témák:
Az én téli szünetem
Ez a karácsony azért volt különleges…
Naplórészlet egy szabadon választott napról

- Aki még egyet nyikkanni mer, attól beszedem – fordult meg a tanárnő, és szigorúan végigmérte az osztályt. – A második óra végéig dolgozhatnak.
Több szó nem esett, csak alkalmankénti nyögdécselés hallatszott. A tanárnő elégedetten leült a címek alá, és nagy erőfeszítéseket téve nem dobolt ujjaival az asztalon. Mintegy húsz perc elteltével körbeindult a teremben, és figyelte, hogy halad a munka. A legtöbb füzetben gyülekeztek a sorok, egyik a másik után töltötte be az oldalakat. Ám az ajtó mellett az első padban még semmi változás nem történt. A pici sovány lány, akinek jelentenie kellett volna az üres füzete fölé hajolt és sírt. A papír már több helyen felpúposodott a lehullott könnyeitől.
- Baj van? – tette fel suttogva az egyértelmű kérdést a tanerő.
A lány a fejét rázta.
- Akkor írj! – szólt rá hangos suttogással. – Rohan az idő.
Lili tétován a tolla után nyúlt, és írni kezdett. Magyartanára elégedetten nézte. Lám, elég egy kis dorgálás, és már mennek is a dolgok a maguk útján. Visszaült az asztalához, és hol az osztályát nézte, hol pedig az a behavazott tájat az ablakon túl.
Szeretett ilyesfajta dolgozatokat íratni: nem kellett árgus szemekkel puska után kutatnia, és a legtöbb esetben elég sokat tudott meg a diákjai családi hátteréről ahhoz, hogy kielégíthesse a kíváncsiságát. Az első óráról más kicsöngettek, de senki sem mozdult, engedelmesen írtak tovább. Egy-egy diák kicsit megszopogatta a tolla végét, vagy elgondolkozott egy pillanatra, aztán folytatta a munkát. Az idillt csak egyvalaki zavarta, aki még mindig – hiába a dorgálás – nem kezdett munkához.
Újfent Lili padja mellé állt, és beleolvasott a könnyfoltos füzetbe.
„Az idei volt életem legrosszabb karácsonya.” Ennyi szerepelt a lap tetején, és ez is több markáns vonallal áthúzva.
- Erre elégtelent fogok adni – mordult fel a tanárnő, és már azon sem igyekezett, hogy visszafogja a hangerejét. – Nem olyan nehéz ez a téma, hogy ne lehessen írni róla!
Lili lehajtotta a fejét, de nem szólt.
Takács tanárnő elszégyellte magát. Végtére is, neki is nehezére esett az átállás az otthon töltött napok után.
- Még csak igaznak se kell lennie. Csak írjon valamit olyan színvonalon, mint szokott – súgta a diákja fülébe.
A lány csupán vállat vont, pedig tudnia kellett, hogy nem hétköznapi felajánlást kapott. Takács tanárnő iskola-szerte hírhedt volt arról, hogy mennyire szereti figyelemmel követni a diákjai magánéletét. Főleg azért, mert a sajátja nem volt különösebben izgalmas. Sokatmondón az asztalra koppintott, majd visszasétált a katedrára, és szúrós tekintettel figyelte Lilit. Érezte, hogy itt valami igazán nagy titoknak kell lennie. És ezt a titkot mindenképp meg kell tudnia – ha a gyerek háta mögött kell állnia, és a lábával verni a taktust, hát így fog tenni.